Alapjáraton a hulladékkezelésben nem csak a hulladék tárolása termel plusz költséget, hanem annak elszállítása is. A konténeres cégek nem súlyra számolják a hulladék elszállítását, hanem térfogatra, aminek a díjszabása elég nagy szórással működik: 6-12 ezer forint / m3 áron. A vegyes hulladék elszállítása jelentős többletköltséget termelhet az építtető számára, hiszen a vegyes hulladékba bekerülő fém, fa, műanyag, festék, polisztirol stb. térfogata és súlya anyagonként jelentősen eltérő
Itt jön számításba a hungarocell hulladék, melynek nagy mennyiségben történő szállítása például egy olyan tételt jelent, ami konténeres szállítási megoldással 700 – 850 forint / kilogramm költséget ró az építtetőre és éves szinten Magyarországon 100 000 m3-t meghaladó mennyiség keletkezik ebből a hulladékból. Költséget szeretnénk csökkenteni, de hogyan? Akkor érhetünk el jelentős költségcsökkentést, ha egy másik piaci szereplő érdekeltté válik a keletkezett polisztirol felhasználásában, és ezen a ponton lép be a Masterplast Hungarocell Zöldprogramja.
A körforgásos gazdaság megvalósítása érdekében az általunk is forgalmazott Hungarocell EPS és XPS anyagok hulladékának újrahasznosítására kifejlesztettünk egy új technológiát, vagyis mi leszünk az a piaci szereplő, akinek a működése lehetővé teszi a vegyes hulladék kezelésének költségcsökkenését. Az építési munkálatok során keletkező Hungarocell hulladékanyagok szállítására és tárolására dolgoztunk ki azt a programot, ami jelentős költségcsökkenést fog eredményezni az építőipar szereplői számára, a következő bejegyzésben pedig részletesen elmagyarázzuk, hogy hogyan fog működni.